A gondnok című előadásunkban volt a Kálmán Eszter tervezte díszletben a sok ócska lom között egy hatalmas, új, aranyszínű Buddha szobor. László Zsoltnak vagyis Astonnak nagyon fontos, hogy minden a helyén legyen. Az általa kijelölt helyén. A Buddha szobor például az asztalon. Mikor befogadja Daviest, a hajléktalant (Schneider Zoltán), az így veszi szemügyre:

DAVIES: „Ez meg mi?”
ASTON: „Ez egy Buddha-szobor.”
DAVIES: „Ne szívass!”
ASTON: „Pedig az. Nekem tetszik. Egy boltban… találtam. Megtetszett. Nem tudom, hogy miért. Te bírod ezeket a Buddhákat?”
DAVIES: „Hát, szerintem így… eléggé rendben vannak, nem?”
ASTON: „Igen, örültem, amikor kifogtam. Szépen meg van csinálva.”

Szépen meg is volt, mígnem Mick vagyis Pál András ripityára nem törte az előadás végén. Ebből már sejthető, hogy a Buddha szobor nálunk fogyókellék volt, és ez a szerencsés túlélő tulajdonképpen egy beugró Buddha, aki végül nem lépett színpadra. A sorsát türelmesen kezdetben várta a Dramaturgián, majd a titkársági folyosót a lépcsőházzal összekötő kis teraszon ejtőzött, és reméljük, most végre hazatalál.